
3+1 fogászati probléma, mely a leggyakrabban jelentkezik az embereknél
Számos olyan fogászati probléma létezik, mely a felnőtt lakosság nagy részét valóban érinti, mégis sokan vannak, akik ezeket a tüneteket észre sem veszik, vagy egyszerűen nem veszik azokat elég komolyan.
Éppen ezért lenne fontos rendszeresen elmenni a fogászati szűrővizsgálatokra, hiszen így a fogorvos még időben észre vehetné a problémát, ennek ellenére a magyar lakosság nagy része csak akkor indul el a fogorvoshoz, amikor már napok óta nem alszik, annyira fáj a foga. Fontos tény azonban, hogy ha a páciens a fogorvoshoz időben érkezik, akkor jó eséllyel megelőzhetőek lennének a komolyabb gondok, vagy akár az esetleges fogvesztés is. De nézzük, mik a leggyakrabban jelentkező fogászati problémák, és hogyan lehetne ezeket kezelni?
Fogszuvasodás
A fogainkat érintő káros hatások miatt a fogzománc egy idő után elveszítheti az ásványi anyag tartalmát, ennek következtében elvékonyodik a fogainkon lévő zománc, könnyebben megsérül, majd kialakul a lyukas fog, vagyis jelentkezik a fogszuvasodás. Ez a probléma a kezdetekben még nem feltétlenül jár fájdalommal, emiatt sokáig tünetmentes maradhat. A rendszeres fogászati szűrővizsgálat alkalmával a fogorvos észre fogja venni a szuvasodást, majd a keletkezett lyukat a baktériumoktól megtisztítják, és betömi.
Érzékeny fogak
Ha fogaink fájdalommal reagálnak a harapásra, a hideg vagy a meleg ételek és italok fogyasztására, vagy esetleg a savanyú és édes ízekre, akkor ne érezzük magunkat egyedül. A túl érzékeny fogak sok embernél okoznak problémát, a háttérben pedig elég sok dolog állhat.
Lehet szó fogszuvasodásról vagy felszíni sérülésről is, de akár az is közrejátszhat ha nem megfelelően, túl erősen végezzük el a fogmosást. Ahhoz, hogy kiderüljön, hogy honnan ered a probléma, fel kell keresnünk egy szakembert, aki az alapos vizsgálat után hatékony megoldást fog tudni javasolni.
Szabálytalan fogsor
Ha valakinek nem rendezett a fogsora, akkor azt már gyermekkorban észre lehet venni, de egyre népszerűbb az, ezt az, hogy elmaradt beavatkozást már felnőttként pótolják az emberek. Ez azért is fontos, mert a szabálytalan fog nem csak egy esztétikai probléma lehet, hiszen komoly életminőség-befolyásoló szerepe is van. A keszekusza fogakat nehéz alaposan megtisztítani, így ezek hamarabb elkezdhetnek szuvasodni. A probléma kezelésére a leghatékonyabb megoldás a fogszabályzás.
Vérző ínygyulladás
Annak ellenére, hogy az ínyvérzés egy elég látványos dolog, az emberek sokszor még ezt a problémát sem veszik elég komolyan. Pedig napjainkban már akár a reklámokból is tájékozódhatunk, és megtudhatjuk azt, hogy a vérző íny hátterében a legtöbbször gyulladás áll, amit a lepedék és a fogkő idézhet elő. Ha ilyen problémával keressük fel a fogorvost, akkor ő ezeket egy fogkőleszedés alkalmával el fogja távolítani. Ezt követően tud regenerálódni az íny, és meg is fog szűnni az ínyvérzés.
A fogínyvérzés egy egészséges válaszreakció arra, hogy nem megfelelő a szájhigiéné, és emiatt a fogainkon felhalmozódtak a baktériumok. Ennek következtében kialakul a gyulladás, ami azt akadályozza meg, hogy a szájban lévő baktériumok ne tudjanak a szervezetünkbe bekerülni.