Azahriah - Fotó: Erdős Norbert

Elképesztően sikeres Azahriah európai turnéja

2023.12.01.Kultúra

Mindenkit megdöbbentett, hogy milyen gyorsan elfogytak a jegyek Azahriah Puskás Arénában tartandó jövő évi koncertjeire, de idén is sikert sikerre halmoz a magyar zenész, aki novemberben Európába turnézott.

Nyár elején számolt be róla a 24.hu, hogy Azahriah európai turnéra indul, Bécs mellett pedig Párizsban, Londonban és Berlinben is fellép. A márciusban adott teltházas koncertje után, melynek a Papp László Budpest Sportaréna adott otthont, már bátran ki lehetett jelenteni, hogy Azahriai hazánk egyik legnépszerűbb magyar előadója. A 21 éves zenész pedig nem állt meg a hazai sikereknél, úgy döntött, hogy meghódítja Európát. Már júniusban tudni lehetett, hogy az európai turnén hét országban lép majd fel ősszel a zenész, most pedig már arról is beszámolhatunk, hogy hogyan mennyire sikeresek voltak a fiatal tehetség koncertjei.

Bécstől Párizsig, Varsótól Münchenig

Azahriah európai turnéja november 2-án indult Bécsben, ezt követte Prága, majd Varsó, november 6-án Berlin, november 9-én és 10-én Anglia, ezt követte Párizs, november 14-én Zürich, majd egy nappal később Münchenben ért véget.

A Magyar Nemzet már az első koncertet követően arról számolt be, hogy a külföldi turné első állomásai milyen nagy közönséget vonzottak, és mekkora népszerűségnek örvend Azahriah a határon túl is. Az összes koncertre elkeltek a jegyek, tehát nemcsak a tavaszi Puskás Aréna koncertek lesznek teltházasak, de a két hét alatt 10 koncertet adó énekes külföldi turnéjának összes fellépése is az volt. Számos videó és fotó került már fel a közösségi médiába, melyek mind arról tanúskodtak, hogy fergeteges volt a hangulat a koncerteken.

Tavasszal a Puskás Arénában is fellép

Azahriah karrierje töretlenül ível felfelé, és az európai turné után egy újabb mérföldkő érkezik majd a fiatal előadó karrierjébe, ugyanis 2024. tavaszán a Puskás Arénában ad teltházas koncertet, nem is egyszer, háromszor is fellép az Aréna színpadán. Eredetileg csak egyetlen koncertet adott volna az énekes, ám akkora volt az érdeklődés, hogy az október 10-én kezdődő jegyértékesítéskor pillanatok alatt elfogytak a jegyek.

Azahriah - Fotó: Erdős Norbert

Azahriah – Fotó: Erdős Norbert

Hogy ne maradjanak hoppon a rajongók a fiatal tehetség először még egy koncertet hirdetett meg, majd egy harmadikat is. Megdöbbentő módon, mind három koncertnapra elfogytak már a jegyek, tehát Azahriah három teltházas koncertet is ad a Puskás Arénában, amire eddig magyar előadótól még nem igen volt példa. A közösségi médiás posztok tanúsága szerint akad olyan rajongó, aki triplázni fog, és mind a három napra vett már jegyet.

A koncertszínpadokon túl

Az énekes azonban nemcsak a koncerteken csillogtatja meg a tehetségét. Október 18-án indult a Valami Amerika sorozat az RTL+-on, melynek nemcsak a főcímdalát szerezte a tehetséges fiatal előadó, hanem még szerepel is a sorozatban, számolt be erről a rtl.hu október elején. Azóta már képernyőre is került a sorozat, sokan pedig nézhették, ahogyan egy fiktív tehetségkutató színpadán ad elő egy dalt. És míg a való életben Azahriaht nem ijeszti meg a közönség, a sorozatban bizony a lámpaláza miatt a zsűrit nem nyűgözi le a teljesítménye. Ez persze Puskás Arénában biztos nem fordul majd elő.